A fabula (latin 'kitalált történet, mese') versben vagy prózában írt tanmese, amelynek a szereplői gyakran állatok, antropomorfizált alakban. A fabula példázatos jelleggel világít meg valamilyen világi vagy vallási életbölcsességet, életszabályt. Gyakori, hogy a tanulságot tételesen is megfogalmazza. Legrégibb emlékei a Kr. e. 2. évezredből, a sumer irodalom korából maradtak fenn. Az európai hagyományban korai jeles képviselői Aiszóposz a Kr. e. 6. században, és Phaedrus az 1. században.
A műfajnak a klasszicizmus idején támad nagy divatja (La Fontaine). A magyar irodalomban a fabula legkiemelkedőbb művelői Heltai Gáspár, Pesti Gábor, Csokonai Vitéz Mihály, Fáy András.
Pilinszky János
Fabula
Hol volt, hol nem volt,élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.
Elvetõdött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az elsõ házba, amit meglátott.
Már a falát is megszerette,
a kõmûvesek simogatását,
de az ablak megállította.
A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta õket,
mint ez a tisztaszívű állat.
Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.
Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.
A verset feldolgozta Miroslav Jovančić és barátaival előadta a kArc irodalmi kávéház egyik előadásán:
